Spórolás tippek: Ne kifejlett növényt vásárolj!

Ezt az ötletet nem csak akkor tudod kamatoztatni, ha kerted van, hanem ha kis teraszod vagy akár világos konyhád, mert ott is ki tudsz alakítani egy kis fűszerkertet. De valahol a lakásban biztos találsz egy napfényes zugot. Esetleg a társasház előkertjében, vagy már terjednek a közösségi kertek is.

Nálunk hogyan kezdődött? Új lakásunknál csupasz volt a kert, hosszútávon öntöző rendszert szeretnék a kertbe, ráadásul mivel a sittet itt hagyták a vékony talajtakaró alatt, teljes földcserére is szükség lesz. Ez a projekt így már árajánlat alapján közelít az egymillió forinthoz, amire még nincs egyben az összeg úgy, hogy a biztonsági tartalékhoz ne nyúljak, a gyerekek jövője is rendben legyen, és én se legyek majd nyomorgó nyugdíjas.

Az átmeneti állapotot, ami eltarthat akár 2-3 évig is, sem szerettem volna növények nélkül. Olyan növényekben kezdtem el gondolkodni, ami látványos, olcsó és viszonylag jól tűri a “rideg tartást” is, mert sajnos nem vagyok egy nagy kertész, de fejlődőképes, ezt ma már látom.

Fűszernövényeim mindig voltak: első sorban bazsalikom, szurokfű, citromfű, menta, zsázsa… Ezeket általában cserepes növényként vásároltam, de kísérleteztünk a lányaimmal az ültetéssel is. Szívesen segédkeznek, és sokszor öröm nézni, ahogy fejlődnek. Néha kicsit elkeseredtünk, de nem baj, lesz majd jobb is.

Néhány egynyári virágom is van. Egy teraszt kész kifejlett növénnyel beültetni még nem egy olyan nagy feladat, nem olyan nagy anyagi megterhelés. De egy nagyobb kertnél, ráadásul úgy, hogy ezt a „beruházást” évről évre meg kell tenni, már elgondolkodtatott.

Az évelő növényekben a nagy cél érdekében még nem gondolkodtam, hisz a kertem még fenekestől fel lesz forgatva 1-2 éven belül.

Így a lányokkal elkezdtük nézegetni a virágmagokat. Tapasztalatunk nem sok volt, de kedvünk és lelkesedésünk annál nagyobb.

Természetesen a kedvelt fűszernövényeket minden létező cserépbe, edénybe és tejfölös pohárba vetettük, és egész nyáron el is látott minket.

Egynyári növényként a környéken sok helyen nyíló estikére esett a választás, szebbnél szebb színekben nyílt: lila, pink, fehér, sárga, rózsaszín, cirmos narancsos. Ráadásul a szomszédasszonyunktól kaptunk is ajándékba magot. Örök hála neki!

Futóbab a csupasz falra szinte hetek alatt dús növényzetet varázsolt a gyönyörű, piros pillangós virágaival.

Na és az élő sövényünk nem másból lett, mint óriás napraforgóból. Rövid idő alatt zöldbe, majd sárga virágba is borult a kertünk, és a kerti életünk sem lett nyitott könyv mindenki számára. Első évben még magot vásároltunk, ma már arra sem költünk, sőt ajándékozzuk, mert mások is kedvet kaptak hozzá. Szotyi nagyhatalom lettünk.

Most érezheted úgy, hogy gonosz vagyok, hogy ehhez pont most, a nyár végén csinálok kedvet, mikor ezeket mind tavasszal kell elültetni, és addig még hány hónapot kell várnod, és egyébként is el is fogod felejteni.

De nem, mert számos növénynek most van itt a vetési ideje, vagy hamarosan közeledik. A teljesség igénye nélkül hadd soroljak fel néhányat:

Fűszernövények: kapor, turbolya, kamilla, és a levendula (Bogi lányom kedvenc virága, de tavasszal nem tudtuk elültetni, így azt készen, növényként vásároltuk már, nem is olcsón.)

Virágok: árvácska, nefelejcs, százszorszép, szegfű, kúpvirág…

Zöldségekkel ki kell várnod a tavaszt, talán még a gumós köménnyel és a tépősalátával kísérletezhetsz.

Lehet kerted úgy, hogy:

  • kifejlett egynyári növényeket vásárolsz évről évre

  • kifejlett növényeket vásárolsz, és gondozod őket

  • palántát veszel

  • vásárolt magról ülteted

  • begyűjtött magról ülteted

  • és természetesen ezek kombinációjából is

  • megtervezteted és minden munkát elvégeznek helyetted

Nem, nem leszek kertész, de élvezem, hogy kevés pénzből és kevés szakértelemmel sem kell lemondani a virágos, zöld kertről.

Időnként még azon is elgondolkodom, hogy az egész projektet kézbe veszem és nem szakemberrel csináltatom meg a végleges kertet sem, majd meglátom. De addig is tudjátok, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.

Legyen sikk a spórolás, az élvezetes megtakarítás! Hú, szerintem ez az egyik legjobb, amikor az általad ültetett növényekben gyönyörködhetsz.

Ne feledkezz meg a locsolási kedvezmény igényléséről sem.

Share on facebook
Megosztom
Share on pinterest
Pinterest

Ezeket olvastad már?

Gépkocsival külföldön

Ha gépkocsival indulsz nyaralni, akkor bizony van néhány plusz dolog, amire feltétlenül figyelned kell indulás előtt, hogy a nyaralás öröméből ne üröm legyen. Köss a

Elolvasom »

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. további információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát

Bezárás