MOL Bubi: így spórolj közbringával!

közösségi_kerékpárTegnap lejárt a bérletem, ugye azt már tudjátok, hogy Budapesten negyedéves bérlet vásárlását javaslom, most én mégis éves bérletet vásároltam, azt is elárulom miért. Már régóta szemeztem a MOL Bubi közbringával, hogy ki kellene próbálni, mert kerékpározni szeretek. Szombathelyen nőttem fel, kizárólag azzal közlekedtem télen-nyáron, egy évben maximum 3-4 napra a nagy havazások első napjaira raktam csak le a bringát. Fruzsival új dologba vágtunk kipróbáltuk a budapesti közbringát, az első tapasztalatainkat itt olvashatod.Mivel ez egy pénzügyi blog, kezdjük a szolgáltatás díjával, ami a következő módon áll össze:
  • Hozzáférési díj: ez vagy jegy, vagy bérlet.
  • Használati díj: ez attól függ, mennyi ideig használod tényleges egy-egy alkalommal.
  • Kaució, ami ugye később visszajár, ha sérülésmentesen visszajuttatod a kerékpárt.
Ennek tükrében alapvetően két módon lehet ezeket a kerékpárokat használni jeggyel és bérlettel. A kettő között az egyik legnagyobb különbség az, hogy az egyik esetben van kaució, amit egy bankkártyán bezárolnak (3-14 nap között), míg a másiknál nincs:
  • Jeggyel: 4 darab kerékpár vehető igénybe a kaució 25.000 Ft/kerékpár.
    • 24 órás jegy – 500 Ft
    • 3 napos jegy – 1.000 Ft
    • hetijegy – 2.000 Ft
Jegy vásárolható az érintőképernyős terminálokon, MOL Bubi appal, molbubi.bkk.hu weboldalon. Mivel én nem szerettem volna, hogy egy családi biciklizés alkalmával 75.000 Ft-ot bezároljanak a bankkártyámon, ezért én ezt elvetettem.
  • Bérlettel (kártyával): 4 db kerékpár bérelhető, de nincs kaució, indulási kedvezmények viszont vannak még, így az árak így alakulnak.
    • 90 napos – 5.000 Ft
    • 180 napos – 8.000 Ft
    • 365 napos – 12.000 Ft
Bérlet vásárolható MOL Bubi appal, molbubi.bkk.hu weboldalon és a BKK ügyfélközpontban. Fontos az első két helyen csak elő regisztrációra van lehetőség, szerződést aláírni csak a BKK ügyfélközpontokban lehet. Amikor a felhasználó adatait a személyazonosításra alkalmas dokumentumok alapján ellenőrzik. Én nem regisztráltam elő, hanem egyből ügyfélközpontba mentem, az adatok felvitele, majd a bérlet árának kifizetése után, a szerződés aláírásra került és kiállították MOL Bubi plasztikkártyát is. Az egész nem volt több 10 percnél. Van viszont még két további kedvezmény:
  • Az egyik diákoknak, szemeszterbérlettel – 6.400 Ft (fél éves), 3.000 Ft költhető belőle használati díjra.
  • A másik bármilyen éves Budapest-bérlettel rendelkezőknek – 6.000 Ft, amelyből 5.000 Ft elkölthető használati díjra (éves) (A weboldalon nem találtam információt, majd a telefonos információ sem tudták kapásból megmondani, hogy nyugdíjas éves bérlettel igénybe lehet-e venni? De rövid időn belül nagyon segítőkészen kiderítették, hogy igen. Ugye engem ez azért érdekelt, mert az árvassági ellátás nyugdíjalapú juttatás a gyerekeknek, és ami miatt a nyugdíjas utazási kedvezmények is járnak.)
Használati díj: ami attól függ, hogy mennyi ideig használod egy-egy alkalommal a kerékpárt. A használati díj részletes listáját itt találod. Alkalom alatt azt értem, kerékpár kivét az egyik tárolóból és visszahelyezése egy másikba. Miért van ennek jelentősége? Az első 30 percben nincs használati díj. Tehát tudod úgy használni, hogy pár pillanatra leadod a kerékpárt, majd folytatod az utat. Nem kell új, másik biciklit elővenni és beállítani a számodra megfelelő nyeregmagasságot és az elől lévő praktikus táskatárolóból sem kell kiszabadítani a motyódat, hanem ugyan azzal a közbringával tudod folytatni az utat. Használat a gyakorlatban: 1150 kerékpár van, 98 állomáson a nap 24 órájában. A legtöbb gyűjtőhely a belvárosban van 300 – 600 méter távolságban. A kerékpárokat 14 év feletti személy használhatja. Kivét / bérlés:
  • MOL Bubi bérlettel a legegyszerűbb a rendszer használata. A kártyát csak a kerékpár hátulján található érzékelőhöz kell érinteni, és máris használható a bicikli.
  • MOL Bubi kártya nélkül (ha nincs vagy otthon felejted), akkor a szolgáltatás a telefonszámod és a PIN kód segítségével is igénybe vehető. Villogó zöld fény és sípszó jelzi, ha a kerékpár kivehető.
Arra érdemes figyelni, hogy olyan kerékpárt válasszunk, amelyiken a bérelhető felirat mellett zöld fény villog. Mi a két nap alatt egy olyan kerékpárral találkoztunk, amelyiket nem tudtuk ki szabadítani. Visszaadás:
  • Dokkolóba kell a kerékpárokat visszahelyezni, a kormányt kicsit meg kell emelni és úgy becsúsztatni, a sikeres visszaadást zöld fény és sípszó is jelzi.
  • Ha nincs szabad dokkoló, akkor a saját zárjával lezárva is ott lehet hagyni.
Mi szól a rendszer használata mellett?
  • Ki tudod kerülni vele a belvárosban a dugókat.
  • Nem szennyezi a levegőt.
  • Mozogsz, sportolsz közlekedés közben, hatékonyan használod ki az idődet.
  • Nincs a belvárosban borsos parkolási költséged.
  • Olcsó, spórolós kikapcsolódásnak sem rossz a családnak hétvégén, amikor turistaként fedezitek fel a várost, nagyobb gyerekekkel.
  • Nem kell buszra, villamosra, Metróra várni a belvárosi részen.
  • A légvonalban közeli helyeket, sokszor csak bonyolultan lehet elérni tömegközlekedéssel, de nem egy Bubi kerékpárral.
  • Nem kell költened a kerékpár megvásárlására és karbantartására, igaz csak korlátozott területen tudod gazdaságosan használni.

Lehet-e spórolni a Bubival és hogyan?

  • A belvárost korábban autóval megközelítőknek, nincs parkolási díj. Akár már egy óra parkolásnál is behozza az árát (napi jegy 500 Ft), ha egy ingyenes parkoló övezetben Bubira váltasz. Hogy a belvárosi körözésekből adódó fölösleges üzemanyag és idő pazarlásról, ne is beszéljek, amíg találsz egy parkolóhelyet.
  • Turisták, akik elsősorban a belváros látványosságait szeretnék megismerni, bárhol megtudnak állni, saját tempójukban tudnak haladni, a tömegközlekedéssel elelntétben. Gyorsabban haladnak, kényelmesebben nagyobb területet tudnak bejárni, mintha a gyaloglást választanák.
  • Belvárosban dolgozóknak, nem kell kondi vagy spinning bérletet venni a mozgást a szabad ég alatt munkába menet és jövet megoldható.
Hátrányai, amihez alkalmazkodni kell, a többség a rendszer hatékony működését védi egyébként:
  • Ha valóban költség hatékonyan szeretnéd használni, figyelni kell az órádat, hogy mikor szükséges megállni egy dokkolásra, hogy az idő újra induljon.
  • Még csak a belvárosi rész épült ki, de folyamatosan bővül a gyűjtő állomások száma.
  • 14 év feletti személy használhatja hivatalosan csak.
  • Az elején furcsa megszokni, hogy a csomagtartó rész, nem forog a kerékkel (gyorsan lehet alkalmazkodni hozzá.)
  • A kerékpár utak, néhol veszélyesek, mert túl szűkek vagy közös használatban van az autókkal.
Összességében egyszerűen, könnyen használható, jól kialakított rendszer. A kerékpárok bár nehezek, könnyű tekerni, és a saját méretre beállítani. Mi már az első alkalommal megszerettük. Bátran ajánljuk kipróbálásra, kívülről bonyolultabbnak tűnt, mind a regisztráció, mind a használata. Extraként van telefonos applikáció is hozzá, amelyből tájékozódni lehet, a dokkok helyéről, hány kerékpár bérelhető éppen vagy az éppen aktuális egyenlegedről. További részletekről itt tudsz olvasni.
Share on facebook
Megosztom
Share on pinterest
Pinterest

Ezeket olvastad már?

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. további információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát

Bezárás