Spórolni vagy bevételt növelni?

spórolni vagy bevételt növelniSpórolás a pénz okos beosztása, biztos szegénységtudatos gondolkodásra vall? Van egy ingyenes Spórolás csekkoló sorozatom is, ebben a sorozatban sok-sok ötletet szedtem össze, hogyan lehet napról napra kevesebbet költeni úgy, hogy igazából semmiről nem mondunk le, hanem a lehetőségeket okosan kihasználjuk. Az anyag kapcsán, akik nem is ismerik a sorozatot, gyakran megkapom, nem spórolni kell, hanem a bevételeket növelni. A spórolás szó kiejtése és leírása, milyen szegénység tudatos gondolkodás, ha erre a tanítom az embereket, soha nem lesz többjük, mint most. Na, járjuk ezt a gondolatot kicsit jobban körbe, tételezzük fel, hogy Anita keres: 150.000 Ft-ot és pillanatnyilag mindet el is költi, aztán ráakad a Spórolás csekkolós sorozatra és el kezd kicsit jobban figyelni, hogy mihez, hogy jut hozzá. Írok is néhány példát, nem arról szólnak ezek, hogy kevesebbet enged meg magának, hanem arról, hogy máshogy kicsit előre gondolkodva költ. ·         Havi bérlet helyett, negyed éveset vásárol, semmivel nem rövidíti meg magát, csak egyszerűen pénzt hagy a pénztárcájában. (Míg az előző kb. 90 napig érvényes, addig ez utóbbi 100 napig, máris 10 %-kal csökkent a kiadása.) ·         Vagy miért ne lehetne egy olyan napon múzeumba menni, amikor a gyerekek és az őket kísérők, ingyen léphetnek be a kiállításra. Újabb 1.000 Ft vagy akár még több marad a család zsebében. ·         Aztán anyuka a környezettudatosság és pénztárcakímélés miatt is áttér az intimtölcsérre, tampon és betét helyett. Újabb ezresek maradnak a családi kasszában. Szóval hasonló tippek közül kiválasztatja a számára tetszőket és beépíti a minden napjaiba. A trükköknek köszönhetően innentől kezdve hónapról, hónapra el kezd 10 %-ot megtakarítani, azaz 15.000 Ft-ot. Anita ebből a pénzből saját tudásába is befektet és megveszi a Konyhapénz-virtuóz Képzőt az első hónap végén, ami 2.490 Ft-ba került, és amivel szintén lemondások nélkül, de néhány trükkel a korábbi 40.000 Ft-os konyhapénz kiadást, 10 %-kal lecsökkenti hónapról, hónapra. Hogyan, jobban figyel, tervez, és így nem kell élelmiszert kidobnia. Nem, nem eszik kevesebbet, csak jobban végig gondolja mikor, mit és hol vásárol. Berta szintén 150.000 Ft-ot keres, de ő nem olvassa el a sorozatot, mert szerepel benne a spórolás szó, továbbra is ugyan úgy él, mint eddig. A Konyhapénz-virtuóz Képzőt sem vásárolja meg, mert minek semmi értelme, tudja, hogy a jövedelmét fogja növelni. Mellékállásban bele is kezd egy MLM hálózatba, már az első hónapban keres is 15.000 Ft-ot, amit egyből el is költ egy csini ruhára, mert megérdemli. Mert ugye a spórolás szó az egy üldözendő és kerülendő szó az ő életében és a trükköket sem ismeri. És ez így megy minden hónapban, amennyit keres, annyit el is költ, pedig hónapról hónapra többet keres. 3 hónap múlva: Anitának van már kb. 50.000 Ft-ja, Bertának továbbra sincs semmi megtakarítása, bár hónapról hónapra több a bevétele, de ő ugye a bevétel növelésére hajt, mert ezt tanácsolták neki, hogy ne legyen szegénység tudatos. A negyedik hónapban mindketten kapnak 10 % fizetésemelést, mindketten nagyon megörülnek ennek. Anita nemcsak a spórolás csekkolót olvasta el, és a Konyhapénz-virtuózt Képzőt vette meg, hanem eljött az Online Pénzügyi Háztartási naplóíró tanfolyamra is. Így van egy stratégiája arra az esetre is, ha plusz pénz áll a házhoz, így a felét elrakja, a másik felét pedig egy 50%-os leértékelésnél elkölti néhány új ruhára, ami egyébként is ott van már a listáján, neki is van három új ruhája, mint Bertának. És így tesz hónapról hónapra, a felét elrakja, a másik feléből pedig egy kicsit többet enged meg magának, de keresve a lehetőségeket. A hatodik hónap végén, Anitának már 150.000 Ft megtakarítása van. Míg Berta továbbra sem spórol, többet keres, de több pénz is folyik ki a keze közül. És folytathatnám a sort, hogy mi történik, ha elromlik mindkét lány hűtőgépe, akkor mit csinál Anita és mit tud tenni Berta? De ez már, egy másik pénzügyi tanmese lesz. Egyébként meg miért is kell a kettő közül választani?
Share on facebook
Megosztom
Share on pinterest
Pinterest

Ezeket olvastad már?

Spórolási technikák

Spórolni senki nem szeret, mégis vannak olyan spórolási technikák, amelyekkel gyors sikereket érhetsz el és kedvet csinálsz ahhoz, hogy valóban el kezdj tervszerűen foglalkozni a

Elolvasom »

Hozzászólások

“Spórolni vagy bevételt növelni?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia Kinga.
    Nagyon tetszik a cikked, mert nagyon jól megközelíted a problémát, úgy hogy két személyen mutatod be az egész spórolás vs. bevétel növelést. Teljesen beleéltem magam a sztoriba, s teljesen azonosulni tudtam Anitával, főleg mert amíg én is Bp.-re közlekedtem a negyedéves bérletet vettem, s még úgy is spóroltam, hogy ha péntekre esett az érvényesség vége, vagy tudtam, hogy utána már ritkábban megyek Pestre, úgy kezdeni a következő érvényességét, hogy pár napot nyerjek vele. Sőt, most már, amikor Pestre megyek, s jegyet kell vennem, mindig mérlegelem, hogy mit vegyek. 10 darabos tömböt, mert többször megyek rövid távokra,s elég egy jegy is, vagy napijegyet, s úgy osszam be a teendőimet, hogy egy napra essen. S a napi jeggyel így 24 órán belül arra szállok fel, amire akarok.
    Várom a folytatását a lányok történetének 🙂

    Válasz
  2. Kedves Kinga!

    Volt az életemben olyan időszak,amikor iszonyúan nehéz anyagi körülmények között éltem/éltünk.Szerencsésnek tartom magamat,hogy tanulhattam,fejlődhettem, ezt befektetésnek gondolom. Amikor közalkalmazottként egyre nehezebben jutottam előre, akkor a szakmámba vágó másodállást (harmadállást) kerestem és találtam.De volt, hogy lépcsőházat is takarítottam. Mikor mi jött…Lehetőség szerint törekedni kell a bevétel növelésére, a sok kicsi is sokra megy. A spórolás (racionalizálás) is fontos, a higgadt és betervezett beszerzések megkönnyítik a hónap végi pénzügyi helyzetet.
    A pénzügyekben való fejlődés is fontos,tanulok Tőled/Tőletek.
    Ja és a 100 napos BKK bérleten való spórolásból (köszi Kinga) programot szerveztem a gyermekemnek.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. további információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát

Bezárás