Amit a nyugdíjbiztosításról érdemes tudni

NyugdíjbiztosításMár jó pár éve azt tapasztalom, hogy egyre több emberben ébred fel az igény, hogy gondoskodni szeretnének idős korukban önmagukról. Most egy olyan adóváltozás következett be, ami sokakat arra fog sarkallni, hogy a fejben megfogalmazódott gondolatot tettekre is váltsák. De nézzük is, miről van szó!

2014-től a SZJA (személyi jövedelemadó) ismét tartalmaz állami támogatást biztosításokra. A jelenlegi szabályrendszer lényegét tekintve a nyugdíj-előtakarékossági számla szabályait ülteti át nyugdíjcélú biztosításokra, azaz a nyugdíjbiztosításokra.

A nyugdíjbiztosításnak négyféle elemet kell tartalmaznia, tehát a biztosító akkor szolgáltat, ha a biztosított:

  • megszerezte a társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot, vagy
  • egészségi állapota legalább 40%-os mértékben károsodik, vagy
  • eléri a szerződéskötéskor érvényes törvényes nyugdíjkorhatárt (ugye ki tudja most még, 5-10-20 év múlva mennyi lesz éppen), illetve
  • ha elhalálozik

Igazából ezt, és szinte semmi mást nem is tartalmazhat.

Az adójóváírás feltételei:

  • 2014. január  1-től visszamenőlegesség nincs.

Így a gyakran feltett kérdésre, hogy hogyan tudja valaki egy régebbi szerződésére érvényesíteni, amit egyébként is nyugdíjcélra indított, a válaszom az, hogy sajnos sehogy.

(Magánvéleményem, hogy ezt nem tartom annyira jónak, mert a korábban nyugdíjcélra kötött biztosítások nagyobb számú felmondására lehet számítani, amikor is az ügyfelek a költségek egy részét kétszer fogják megfizetni, ha szeretnék az adójóváírást elérni.)

  • az a magánszemély veheti igénybe, aki a díjat maga fizette

Mennyi jóváírást lehet elérni és milyen módon?

  • Az adott évben befizetett díjak 20%-a, de maximum 130.000 Ft.
    • A befizetett díjakba nem tartozik bele a kiegészítő biztosításokra fizetett díj.
    • A befizetett díjba beletartozik az eseti díj is.
    • Akár több nyugdíjbiztosítása is lehet valakinek, az adójóváírást is érvényesítheti rájuk, maximum évi 650.000 Ft értékig.
    • Amennyiben valaki rendelkezik NYESZ és/vagy önkéntes nyugdíjpénztárral is, akkor a három jogcímen összesen 280.000 forintnyi adójáról rendelkezhet.
    • Adójóváírás módja: a biztosító adóigazolást állít ki a tárgyévet követő február 15-ig az adójóváírás alapjáról, az ügyfél pedig az adóigazolást benyújtja a NAV-hoz, és megjelöli, melyik biztosító (csak egyet lehet megjelölni) számlájára kéri az adójóváírást.
      • az adójóváírást az eseti számlára fizeti ki, biztonságos pénzpiaci alapba
      • amennyiben valakinek SZJA tartozása van, az adójóváírás nem jár, és az adótartozást sem csökkenti

Mikor lehet hozzájutni büntetések nélkül a pénzhez?

Ha a fent említett négy eset valamelyike bekövetkezik (nyugdíjba megy, kötéskori nyugdíj korhatárt elér, egészségi állapota az előírt mértékig romlik, vagy elhalálozik).

Ha ennél korábban bármilyen pénzkivonás történik a számláról, akkor az adójóváírást 20%-kal növelten vissza kell fizetni:

  • részleges visszavásárlás eseti számláról
  • részleges visszavásárlás folyamatos számláról
  • teljes visszavásárlás

Tehát ez a pénz valóban a nyugdíjas éveinket fogja szolgálni, másra csak komoly büntetések árán lehet fordítani, ez tehát már nem éri meg.

A megoldás legfőbb erénye a kötöttsége, mert így biztos nem lesz belőle plazma TV, autó vagy luxusnyaralás, mint ahogyan már több esetben találkoztam vele.

Share on facebook
Megosztom
Share on pinterest
Pinterest

Ezeket olvastad már?

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. további információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát

Bezárás