Konyhapénz verseny: Legyen koncepciód! – 3. rész

menütervKialakult a végső mezőny… az első hét feladatait el is küldtem. Hamarosan mesélek is róla, de azért még mesélek, hogyan alakult ki a mezőny. Néhányan lettek, akik versenyen kívül indulnak, mert bár minden feladatot, meg fognak kapni, de az első 8 kiválasztott család közé nem fognak bekerülni, mert későn nevezési határidő után jelentkeztek, így a versenyben nem vehetnek részt, csak a kihívásban. Aztán vannak sokan, akik bár időben jelentkeztek, nem fizették meg a nevezési díjat, se határidőre, se határidőn túl és nem is pályáztak az ingyenességre sem és nem is jeleztek semmilyen akadályoztatást. Miért zavar ez engem, miért írok róla? Mert ezeknek a kezelése, adminisztrálása 3-4 óra plusz felesleges munkát jelentett, a különböző rendszerekben, amit előkészítettünk, hogy a több ezer forintos fölöslegesen kidobott pénzről, ne is beszéljek. Kérlek benneteket kicsit több tiszteletet a másik ideje iránt! Eddig történések számokban: 606 előjelentkező – 288 tényleges jelentkező – 246 fős mezőny az induláskor. Örülök, hogy nem sorsoltam, hanem elszántsághoz és feladatokhoz kötöttem a kiválasztás folyamatát, nem akarhatok én jobban valamit, mint TE. És akkor jöjjön az első hét feladatai: Első nap – első beküldendő feladat: a jelenlegi szokások felmérése: négy héten keresztül a versenyzőknek vezetniük kell, melyik nap, hol, mennyiért vásároltak élelmiszert. A hol alatt, mit értek? Piac, kisbolt, büfé, automata, online rendelés, Spar, Lidl, Tesco… Teljesen mindegy, hogyan fizeted, készpénzzel, kártyával, utalvánnyal vagy kuponnal… Beküldési határideje: 2016. szeptember 26. Második nap – második beküldendő feladat: minden versenyzőnek ki kell alakítania a saját koncepcióját, az életvitelüknek megfelelően. Az hogy koncepciód van, nem jelenti azt, hogy mindig minden úgy fog történni, és minden héten, pont azon a napon fogod a kategóriának megfelelő ételt enni, de lesz egy jól kialakított alaprendszered. Erről a feladatról írok egy kicsit bővebben: Több weboldal és fórum is foglakozik a menütervezéssel, de általában az idő-takarékosság oldaláról közelítik a témát, – ami persze szintén fontos, de az én menütervezésem a változatos étkezés mellett, konyhapénz csökkentése miatt javaslom. Menütervezés előnyei:
  • Pontos mennyiséget vásárolod meg, nem vásárolod túl magad, nem fogtok ételt kidobni.
  • Tudsz előre tervezni, és nem utólag érnek a meglepetések.
  • Változatosabban fogtok étkezni, mert már a tervezésnél ki fog ugrani, ha egysíkú lenne.
  • Egészségesebben fogtok étkezni, mert a tervezésnél könnyebb figyelni erre.
  • Nem az utolsó pillanatban fogsz kapkodni, így remélhetőleg kevesebb tartósítószeres, drágább készételt fogtok fogyasztani.
Tehát ezekért az előnyökért favorizálom a menütervezést. A menü, és a változatos étkezés kialakításához én az alábbi irányelveket követem egy meleg ételt vacsorára (nem teljes menüt), mert ebédre napközben is meleget esznek az iskolában a lányok. Alapvetően kevesebb hús, sok zöldséggel és salátával:
  • egyik nap legyen valamilyen tészta
  • egyik nap legyen valamilyen saláta
  • egyik nap legyen valami olyan húsos étel, amiben a hús dominál
  • egyik nap legyen valami tartalmas leves, esetleg valamilyen sós vagy édes süteménnyel kiegészítve
  • egyik nap legyen főzelék vagy párolt zöldség
  • egyik nap legyen valamilyen sütőben készült, (általában rakott) étel
  • az utolsó nap pedig valami teljesen szabadon választott, teljes menüsor, bonyolultabb, időigényesebb ételek
Legyen neked is koncepciód a menütervezéshez! Találj ki valamilyen koncepciót, amit hétről hétre követni fogsz. Miért, mert ez fog abban segíteni, hogy gyorsan tudj összeállítani egy-egy heti menüt. E-nélkül is lehet, és nyilván kategóriák között is van átfedés és átjárás. Ebbe a feladatba is vond be a családodat, mert így sokkal nagyobb partnerséget, együttműködést fogsz tőlük kapni a későbbiek során is. Az is lehetséges, hogy nem akarsz minden nap frisset főzni, hanem csak két naponként. Vagy egyik nap levest főzöl frisset, másik nap másodikat. Rengeteg lehetőség van, bátran szabd a családodra! Mindegy mi, de valamilyen koncepciód legyen, amit írj is le! Még ötletek ehhez kialakításhoz: Koncepció 2: húsevő családoknak
  • Hétfő: csirkehús
  • Kedd: gazdag leves
  • Szerda: belsőség
  • Csütörtök: disznóhús
  • Péntek: egy tál étel
  • Szombat: marhahús
  • Vasárnap: rántott hús
Koncepció 3: vegyes étkezés
  • Hétfő: leves + kelt tészta
  • Kedd: házi gyorséttermi
  • Szerda: tészta nap
  • Csütörtök: húsos
  • Péntek: főzelék + feltét
  • Szombat: nemzetközi konyha
  • Vasárnap: valami gyors vagy házon kívül
  • Hét közben reggelire ki, mit kíván: kenyér, felvágott, lekvár, méz, joghurt, müzli…stb., hétvégére viszont megtervezem, és általában valami villás jellegűt készítek: hagymás máj, tükörtojás, bundás kenyér, tojásrántotta, virsli…stb
  • Tízóraira, uzsonnára nálunk tökéletesen jó a zöldség (sárgarépa, karalábé…), gyümölcs.
Ennek a feladatnak a beküldési határideje a versenyzők részére: 2016. szeptember 5. Hamarosan folytatom…
Share on facebook
Megosztom
Share on pinterest
Pinterest

Ezeket olvastad már?

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. további információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket természetesen letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát

Bezárás