Hamupipőke és a müzli

müzliTöbben teljesen flúgosnak néztek, hogy müzlit válogatok szét az alkotóelemeire (van is benne valami), de őszinte leszek, az eredményt tudva, nem bántam meg. Hogy miért? Nem, nem készültem bálba. Nem is mazsoláztam, nem készítettem müzli szeletet sem, sőt, még gyümölcskenyeret sem. Aztán voltak olyan tippek is, hogy ellenőrzöm, hogy valóban az van-e benne, amit ráírtak, igazából ez már közelített a célom felé, mert pontosan tudni akartam mi van benne. Nem is sejted milyen nehéz ez a feladat, mert közben semmit nem kaphattam be, mert az igaz kérdés ez volt:

Hogyan olcsóbb müzlit venni?

Müzlit vajon érdemes-e készen venni vagy nem? A kedvenc müzlink fele gyümölcs és magok (első sorban diófélék). Érzésem szerint ez a müzli ár-érték arányban nagyon gazdaságos, de ez csak egy érzés volt. Vajon igaz-e és egyébként jobban járnák-e ha külön venném meg az összetevőket és magam keverném össze, hasonló arányokban.

Egyébként elsősorban az őszi, téli hónapokban vesszük a zacskós müzlit, tavasszal és nyáron friss gyümölcsből (eper, málna, meggy, cseresznye, barack) készítek gyümölcsjoghurtot a lányoknak és azt dúsítják sima zabpehellyel (fél kilogramm 200 Ft), ami nagyon, nagyon finom.

  • Szóval vettem a kedvenc müzlinket és először megnéztem az összetételét és lemértem még zacskóval együtt 754 gramm volt.
  • Majd kiöntöttem az asztalra az egészet, ránézésre pont ugyan úgy nézett ki, mint a csomagoláson lévő képen, és ez azért jó előjel volt.
  • Majd szépen elkezdtem, összetevők szerint szétválogatni. Először az árpapelyhet és a zabpelyhet is külön akartam válogatni, de aztán az első néhány perc után úgy döntöttem, azt csak akkor teszem meg, ha a számítások miatt feltétlenül szükséges lesz. Nem lett rá szükség.
  • Szétválogatás után lemértem és összehasonlítottam a mennyiségeket, a zacskón lévő mennyiségekkel.
  • Majd megnéztem melyik alkotót mennyiért tudnám megvenni, elsősorban a Tesco online felületét használtam, csak ami ott nem volt kapható, azt néztem meg bioboltban az interneten.
  • Végül kiszámoltam összetevőként mennyibe kerülne?
Összetevők % gramm Kinga mérése gramm
damaszkuszi mazsola

14,5

108,75

148

mazsola

6

45

banán chips

5,8

43,5

33

aszalt datolyadarabok

5,2

39

48

aszalt ananászdarabok

5

37,5

47

pirított kókusz

5

37,5

20

aszalt papayadarabok

3,5

26,25

16

árpapehely

34,5

258,75

402

zabpehely

10,5

78,75

tökmag

2,3

17,25

14

mandula

1

7,5

8

pekándió

1

7,5

6

mogyoró

1

7,5

4

egyéb

4,7

35,25

0

Némi eltérés mutatkozik, de ez a következőkből adódik:

  • A mérlegem egy egyszerű konyhamérleg nem hitelesített.
  • A kétféle mazsolát nem válogattam külön, de látszódott egyébként, hogy nem egy fajtából áll.
  • Kisebb banán chips, pirított kókusz, tökmag darabok maradhattak a pelyhek között, sőt alaposan megnéztem és tényleg maradt is, ha nagyon alaposan megnéztem.
  • Az aszalt ananász és a papaya összmennyisége rendben van, jobban megnézve találtam sötétebb sárga ananászdarabokat, azok valószínűleg papaya darabok voltak valójában.
  • A pelyhek együtt és az egyéb stimmelt.
  • A mogyoró kivételével, a többi dióféle mennyisége a mérleg pontatlanságát figyelembe véve stimmel, elképzelhető, hogy a mogyoró kisebb darabokban benne volt, csak nem találtam meg.

Összességében elmondható, hogy minimális különbséget találtam csak a zacskó szereplő összetevőkhöz képes, de azok is inkább az én figyelmetlenségemből adódott.

Összetevők % gramm ára külön gramm arányos ár
damaszkuszi mazsola

14,5

108,75

469 Ft

200

255 Ft

mazsola

6

45

315 Ft

250

57 Ft

banán chips

5,8

43,5

708 Ft

250

123 Ft

aszalt datolyadarabok

5,2

39

872 Ft

250

136 Ft

aszalt ananászdarabok

5

37,5

487 Ft

200

91 Ft

pirított kókusz

5

37,5

1 050 Ft

100

394 Ft

aszalt papayadarabok

3,5

26,25

629 Ft

200

83 Ft

árpapehely

34,5

258,75

447 Ft

500

231 Ft

zabpehely

10,5

78,75

199 Ft

500

31 Ft

tökmag

2,3

17,25

315 Ft

100

54 Ft

mandula

1

7,5

549 Ft

70

59 Ft

pekándió

1

7,5

759 Ft

100

57 Ft

mogyoró

1

7,5

331 Ft

200

12 Ft

egyéb

4,7

35,25

0 Ft

0

0 Ft

 

100

750

   

1 584 Ft

Akciós ár, amin vettem kb. 20 kedvezménnyel.        

699 Ft

Jól látható, nagyon nagy különbség jött ki a vegyes zacskós müzli javára. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb alapanyagot nem is tudnám ilyen kis mennyiségbe beszerezni és ráadásul nagyon sokat kellene utána menni.

Terveim között szerepelt, hogy a piacon is megnézem az aszalt gyümölcsöket és a magokat, később meg is teszem, de nem gondolnám, hogy ennyivel olcsóbban meg tudnám venni.

Száz szónak is egy a vége, ezt a Lidlis Prémium müzlit mindenki jó szívvel ajánlom, most már nemcsak az érzéseim, hanem a számok alapján is. Elképzelhető, hogy más csomagolású és fajtájú müzlivel is hasonló eredményeket lehet kihozni, de közel sem biztos.

Tudod mi volt a legnehezebb az egész nyomozásban? Nem nem a számítás, nem a válogatás, hanem, hogy semmit ne kapjak be menet közben 🙂

Mivel jól végeztem dolgom, így indulhatok is a bálba ígérem éjfélre hazaérek.

2 hozzászólás a(z) “Hamupipőke és a müzli” bejegyzéshez

  1. Gratulálok, Kinga, ez nagyon szép és pontos számítás volt!!!
    Mi is ezt a fajta műzlit szeretjük a legjobban, de eddig mi is csak “érzés” alapján. Most már nyugodtabb lelkiismerettel fogom betenni a kosárba (mert azért egy kicsit drágább, mint a nem prémium). Köszönjük! 🙂

  2. Visszajelzés: Csirkemell vagy csirkemell filé? - Pénzügyi Térkép

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.