Felfedem az igazságot a Pénzügyi térkép születéséről

Év Anyavállalata Neveztem az Év Anyavállalata versenyre… Ez kiváló alkalom, hogy elmeséljem, a blogom és a tanfolyamom miért jött létre.

Megbeszéléseim során találkoztam olyan családokkal, akiknek bár gyönyörű szép céljaik voltak, de sajnos még nem álltak készen a megvalósításra…

  • mert még nem volt biztonsági tartalékuk, családi likviditás alapjuk
  • mert hitelkártya-adósságaik voltak
  • mert még nem volt tervük egy esetleges családi tragédiára
  • mert rendszeresen többet költenek, mint a bevételeik

Szóval, amikor ilyen családokkal találkoztam, és beszélgettem 1-2 órát, a végén azt éreztem, jaj, még mennyi jó tanácsot tudnék adni nekik, még mennyi mindent nem mondtam el…

Lehet, hogy ebben a pillanatban reménytelennek tűnik a helyzetük, de valójában nem az, mert egy jó kis szemléletváltoztatással, apró mindennapi trükkökkel csodákat lehet művelni, nem egyik napról a másikra, de egyik évről a másikra. Hisz a pillanatnyi helyzetükbe sem egyik pillanatról a másikra kerültek bele.

Ott zsongott ilyenkor a fejemben a sok téma, amiről nem meséltem, pedig milyen hasznos lett volna:

  • hogy tudják a spórolást vidáman, kreatívan megélni, a rossz érzések, a lemondás érzése helyett
  • hogyan tervezzék meg a bevásárlásaikat
  • ha már van hitelkártyájuk, legalább tudják, hogyan működik
  • hogyan találjanak olcsó családi programokat
  • hogyan mérlegeljenek, hogy fürödjenek vagy zuhanyozzanak
  • hogyan tartsák kézben a gyerekek vágyait
  • hogyan tudnak online olcsó bankszámlát nyitni
  • hogyan tanítsák meg a gyerekeket a pénzzel bánni
  • hogyan tartsák kézben a gyerekek vágyait

és még hosszasan sorolhatnám…. Szóval, ezért hoztam létre ezt a blogot, hogy ezekről mindről tudjak mesélni minél több családnak, ne csak néhánynak, mert személyesen nem tudok mindenhová eljutni, és ahova eljutok, ott sem tudok egy alkalommal mindent elmesélni.

Aztán ki is akartam tűnni a pénzügyi tervezők sorából azzal, hogy nem csak azokkal foglalkozom, akinek már van megtakarításuk… hanem azokkal is, akik még nem tudják, hogyan lesz megtakarításuk, mert úgy érzem, erre igencsak nagy igény van Magyarországon. Persze illúziókba nem ringatom magam, tudom, hogy mindenkin én sem segíthetek. Mert a változáshoz nyitottság kell, és sokszor egyszerűbb kifogásokat keresni, mint a megoldásért tenni…

Na szóval a blogom ezért született meg.

A versenyen pedig a következők miatt indultam el:

  • mert igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy minél több helyre jussanak el a hasznos információk, és ez is egy ilyen alkalom
  • úgy érzem, valami klassz dolgot tettem le vele az asztalra, közel 250 családnak fél év alatt meg tudtam mutatni, hogy lehet családi pénzügyi rendszereket létrehozni és működtetni
  • van bennem versenyszellem, szeretem a kihívásokat: úsztam, triatlonoztam, megcsináltam az Ironman versenyt is, ami 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és egy maratonból áll, és ezt egy kihívásnak tekintem, hogy jól szerepeljek
  • szeretnék tovább fejlődni, és a konzultációs lehetőséget elérni

Így arra kérlek, ha legalább egy hasznos gondolatot találtál vagy találsz a blogomon, kérlek szavazz rám is.

És egy kis technikai segítség a szavazáshoz. Szavazni itt tudsz!, görgess a lap aljára, majd lépj be a Facebook hozzáféréseddel, keresd meg a Pénzügyi Őrangyalt és nyomd meg a Szavazás gombot.

Előre is köszönöm a szavazatokat, ígérem, sok-sok újabb hasznos tanáccsal fogom viszonozni.

Év Anyavállalata vállalkozás

Facebook kommentek (0)

Kommentek (0)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.