Konyhapénz verseny: Legyen koncepciód! – 3. rész

menütervKialakult a végső mezőny… az első hét feladatait el is küldtem. Hamarosan mesélek is róla, de azért még mesélek, hogyan alakult ki a mezőny. Néhányan lettek, akik versenyen kívül indulnak, mert bár minden feladatot, meg fognak kapni, de az első 8 kiválasztott család közé nem fognak bekerülni, mert későn nevezési határidő után jelentkeztek, így a versenyben nem vehetnek részt, csak a kihívásban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Konyhapénz verseny: előkészületek – 2. rész

innovációJöttem egy kis beszámolóval, hogy milyen munkák folynak a háttérben a versennyel kapcsolatban. Bizonyos dolgokat a versenyzők látnak ebből, de sok-sok minden még előttük is titok egyelőre. Több szálon is folynak az események, most néhányról mesélek egy keveset. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Konyhapénz verseny: előzetes – 1. rész

kép12016. augusztus 29-én elindul egy olyan közös kihívás, egy olyan verseny, aminek az a célja, hogy a jelenlegi konyhapénzes kiadást (ezúttal csak az élelmiszer kiadásokra fókuszálunk), 10 %-kal csökkentsük. Az első hónap után, majd kiválasztok 8 különböző élethelyzetű családot, személyt, akiket további személyes tanácsadással fogok segíteni 1-3 hónapon keresztül. Egy kattintás ide a folytatáshoz….